1. rész ~Ismeretlen ismerős~

"Tévedni emberi dolog!"-szokta emlegetni a főnököm.
Hát igen. Én is egy óriásit tévedtem, mikor jelentkeztem erre  munkára. Ugyanis egy benzinkúton roskadok minden hétköznap este 7- éjfélig. Mellesleg a péntek esti műszakok elég félelmetesek. Mindenféle részeg és sötét alak betéved. De volt abban a napban valami fura... Már reggel!!

***

-Jóóóóóóreggelt Chicago! Csodálatos reggelünk van. A nap süt, a madarak csiripelnek és a..-csaptam le a vekkerem, ami minden egyes átkozott nap reggel 7-kor felvert a legédesebb álmaimból.

-Fekete dzsekiben volt.. az arca épphogy borostás. És a haja!...-ábrándoztam a kávém kortyolgatva. 

Talán ez egy átok lehet, de gyermekkorom óta imádtam meghúzódni az én kis saját tudat alattimban. Mást sem tenni, mint álmodozni, és merengeni. A szüleim egyszer még -azt hiszem még 10 éves koromban- orvoshoz is elvittek, mert -az ő elmondásuk szerint- rájuk hoztam a frászt! Nem értettem sem akkor, de még most semhogy mi baj van azzal ha egy kislány magában beszél vagy egyszerűen csak dúdolgat. De én mindig csak a sok tündérmesére fogtam -amit éjjel-nappal nézettek velem- hogy arról merengek.
Ez részben igaz is volt. Csak hogy én az igazit nem szőkén és fehér lovon képzelem el, hanem gyönyörű barna szemekkel és sötétbarna vagy fekete hajjal és motoron!! ..... És voáláá! Megint merengek. 

Még kikortyoltam a maradék energiát adó italom a piros-pöttyös bögrémből, majd gyorsan összekaptam magam és siettem a plázába.
Imádtam vásárolni, de amióta egyedül lakom egy albérletben, azóta meg kellett tanulnom magamon uralkodni. Megbecsülöm -már amennyire tudom- a munkám és a munka társaim.

Lényeg ami lényeg, hivatalos vagyok egy buliba, és már 1 hónapja erre a rucira spórolok. 

*PLÁZÁBAN*

Beléptem az üzletbe, odasiettem a pénztárhoz hogy megkérdezzem megőrizték-e nekem az ígért ruhadarabot. Legnagyobb szerencsémre még megvolt és nem adták oda senkinek ilyen hosszú idő elteltével sem. Be is léptem az egyik próba fülkébe, hogy leellenőrizzem passzol-e rám az egybe részes ruhám. 

"Mintha csak rám öntötték volna!"-gondoltam magamban.

Mikor már teljesen végigmértem magam levettem a ruhát, visszaöltöztem az eredetibe és mentem fizeti. A ruhát gondosan összehajtották és betették egy dobozba, majd egy szatyorba amin a bolt logo-ja díszelgett.

-Viszlát!-mosolyogtam kedvesen a fiatal eladóra.

Tervem szerint a következő állomás egy kávézó lett volna, de tettem egy röpke kitérőt. 

Mikor megpillantottam a kirakatban az a magassarkút..!! Nem tudtam uralkodni magamon...

Lényeg ami lényeg megrohamoztam az "áldozatom" és meg is kerestem a méretem.
"Ez az én napom!"-gondoltam magamban.
De tényleg. Eddig -ismétlem EDDIG- minden zökkenő mentesen ment.
Jártam 1-2 kört a cipőben és elég jónak bizonyult ahhoz, hogy a kosárba tegyem. A lábbelit visszagyömöszöltem a dobozába aztán a pénztár után kutattam.
Nem voltam alacsony -sőt 1 voltam a torna sorban- de ez még nekem is óriási kihívásnak bizonyult. Keresgéltem, végül az üzlet hátuljában találtam meg.
"Fura.."-gondoltam magamban.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam majd elindultam. Eddig minden teljesen zökkenő mentesen ment, amíg az a "kis baleset" meg nem történik.

A fiú bakancsok során vergődtem át magam -meglepően sokan voltak ma ezen a részlegen- mikor az egyik fiú felállt és a fejével kivert mindent a kezemből. 

-Tudod jobban is figy....-még az ütő is megállt bennem.

"Ismerem én őt??.."-merült fel bennem a kérdés.

Az arca pont olyan volt mint az elképzelt fiúmé. Amikor csillogó barna szemeivel az enyémbe nézett elveszettnek éreztem magam.
Egészen addig  amíg a jobbját meg nem lengette előttem. Kicsit megráztam a fejem, így hosszú barna tincseim az arcomba hullottak. Áldottam az eget, mivel így nem láthatta az egyre vörösödő arcom.

-Én én sajnálom!-mentegetőztem.

De miért is? Talán az örökké valóságig vitathattuk volna, hogy melyikünk volt figyelmetlenebb de közbevágott.

-Várj had segítsek!-vette fel a cuccosom.

Köpni-nyelni nem tudtam. Még mindig az a gyönyörű 2 szempár járt az eszemben.
"Vajon Ő az Én hercegem??"-döbbentem le.-"Ohh beszélek én itt hülyeségeket!!"-tanácskoztam magamban.
Ez biztos csak egy furcsa véletlen. Egy nagyon furcsa véletlen.

-Köszönöm..Öhh...-motyogtam.

-Zayn-mosolygott.

Oh istenem! Azt az érzést sosem felejtem el... A hangja erőteljesebb volt és még a mosolyát is megvillantotta. A gyomromból a pillangók már rég kiszálltak a találkozáskor és az ájulásérzete egyre csak nőtt. De valahogy megint visszazökkentem. Á-háá!! Amikor a jobbját felém nyújtotta.

-Zayn.

-Story-ráztunk kezet.

-Story-ismételte el a nevem. Mintha csak ízlelgetné mielőtt folytatná-Esetleg
kárpótolhatlak valamivel?-fürkészte a tekintetem.
Érdekes... ezzel a kérdéssel már elégszer találkoztam ahogy hogy tudjam mit jelent. De ahogy az ő szájából hangzott... Még ha a külseje nem is teljes gyengédséget sugárzott, lágy hangja és tekintete annál inkább!
"Mit veszíthetek!"-gondoltam magamban. Belementem.

-Nincs kedved esetleg beülni egy kávézóba?-ajánlotta.

Mivel eredetileg is ez volt a tervem briliáns ötletnek bizonyult.

-Benne vagyok!-villantottam én is mosolyt.-De ha nem gond ezt előbb kifizetném.-biccentettem a kassza felé.

Ő bólintott, én pedig elindultam.
A tekintetét végig magamon éreztem, de mégsem merültek fel bennem olyan gondolatok, hogy pedofil vagy zaklat. De vajon miért??